Közélet, hírek

Szerény emlékezés Breuer Marcellre

2013.05.22. 20:21

Cikkinfó

Szerzők:
Pákozdi Imre

Építészek, alkotók:
Breuer Marcel

Vélemények:
4

A 111 éve született Breuer Marcell életútját és munkáit Pákozdi Imre írása idézi föl.

Ha Kozma Lajos az egyik legnagyobb volt itthon, Breuer Marcell életműve megmutatta: mit jelent az európai és az amerikai perspektíva.

Ám bánjunk óvatosan a sorsbéli párhuzamokkal. Bár mindketten az akkori magyar polgári középosztályból, azon belül pedig zsidó családból származtak, korántsem azonos az indíttatásuk. Kozma Lajos 1884-ben született, így 18 évvel idősebb volt pályatársánál. Ő, aki egyébként nem a modernizmus elkötelezettjeként indult, iskoláit és inaséveit a legtehetségesebb hazai tanárok között tölthette és szinte mindvégig a magyar establishment megbecsült tagjaként alkothatott.

Az 1919-ben érettségizett Breuer Marcell első szakmai élménye viszont a kitagadottság, hiszen a numerus clausus külföldre kényszerítette tanulni, így került a frissen alakult Bauhaus növendékei közé. Szomorú, de a két építészt övező hazai viszonyok különbözőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a kitaszíttatás Breuerrel másfél évtized múltán, 1934-ben megismétlődött. Amikor ugyanis a számára ellehetetlenült Németországból visszatért Budapestre, az egyébként kiváló szakembereket tömörítő magyar mérnöki kamara nem vette fel tagjai sorába. Hogy a visszautasítás a reguláris egyetemi képzettség hiányának vagy Breuer származásának szólt, ma már nehezen eldönthető. A döntés mindenesetre rávilágít a mindenkori korlátolt hivataloskodás tragikomikumára.

Hiszen Breuer akkor már befutott, sőt, európai hírű iparművész. Csőbútorait a Thonet fivérek gyártják és építészként sem tekinthető ismeretlennek. Tervei, valamint németországi és svájci családi háza feltűnést keltettek, és itthon is egy jelentős pályázat megnyerésével „debütált". Rövidesen mégis mennie kellett itthonról is tovább, ha nem akarta, hogy felkopjon az álla. Nem mindegy, kedves olvasó, mit érez magyarként, amikor belátja, hogy ez lett az egyetemes építészet egyik legnagyobb szerencséje.

Breuer családi házai

megejtőek. Van valami fluid szépség, decens vonzerő, a reneszánszt idéző rafinéria abban, ahogy a nagy üvegablakok, a terméskő, a fa, valamint a helyenként színes homlokzati fal-idomok összességéből kialakul a Breuer-i épület. Persze, ezek a házak is kubusokból soroltan készültek, és ha valami görbe volt, az csak köríves lehetett – mégis, ha összehasonlítjuk ezeket a villákat Molnár Farkas szigorú tömbjeivel, szinte erővel kell felidéznünk, hogy ugyanazon iskola ihlette őket. A könnyedség Breuer Marcel családi házainak egyik legfőbb jellemzője. Tervezőnk ebben a műfajban ódzkodik a súlyos gerendák és csupasz nyersbeton textúrák alkalmazásától, olyannyira, hogy néha úgy érezzük, legszívesebben papírból, műanyagból és vászonból építkezne. Így azután minden, amit alkot, kedves és elegáns. Néhány megoldása azonban szinte már anyagszerűtlenül könnyed: például amikor a duluthi Starkey-ház fellépőjének korlátait csupa dróthuzal tartja. A korlátfa ugyanis nem a lebegés testetlen jelképe, hanem éppen hogy támaszként szolgálna…

Rokonszenves középületek,

az ötvenes-hatvanas évek talán legjobbjai kerültek ki a keze alól. Az IBM franciaországi kutatóközpontja, a vasbeton felhasználásában mesterének is tekintett Luigi Nervivel együtt tervezett UNESCO-székház, a rotterdami Bijenkorf („Méhkas") áruház környezetük máig meghatározó, harmóniát és élményt nyújtó elemei. Breuer épületei soha nem szemtelenek, avagy időközben divattá vált hivalkodó fintorok, nem is az értékmentesség dicsőítéséből értéket faragó posztmodern modorosságok. Ezek a házak nem vágnak grimaszt az állítólag oly bornírt társadalomra és fölé nőni sem akarnak: illetve amikor igen, akkor annak jó oka van.

Az Isten háza

ugyanis erről szól. A templom, mint építészeti feladat, minden építész számára a tervezői kihívások netovábbját jelenti. Kevesen kapnak ilyen megbízást, Breuer Marcel azonban 1958 és 1970 között többet is – nem véletlenül. Három amerikai katolikus templomával érdemes külön is foglalkoznunk.

Az észak-dakotai Angyali Üdvözlet Kolostora („Mária templom") egy aranyos-arányos kápolna, amelynek sima felületekkel határolt, tiszta vonalú, mégis meghitt apszisában, a kétoldalt elhelyezett hasábszerű kuckókban jelen vannak az istentisztelet kiszolgáló egységei is. A minnesotai Szent János templom más: nagyívű, lebegtetett oltárfedéssel, kecses szimmetriával és puritán, vetítővászon-szerű háttérrel játszó vízió a vallásos átlényegülésről. Itt már megjelennek a padlótól a födémig érő, redőzött vasbeton elemek, de még csak az oldalfalakon, mintegy kísérve az áhitat oltárhoz vezető útját. Az Úr hatalmassága és az alázat – minden keresztény hit lényege – azonban a michigani Szalézi Szent Ferenc templom építészeti megoldásában jut igazán érvényre. Itt a gigantikus, kazettázott betonfal az oltár mögül indul, és ránk hajolva magasodik fölénk. Aszimmetriája nem hagy kétséget a lét esetlegességéről, amelyben értelmet csupán az egész részeként nyerhetünk. A külső fény is csak „mindennek dacára" jut be, egészen felülről, két kazetta hiányának jóvoltából. A nyers beton fenséges drámájához képest az oltár is eltörpül, de megnyugtatóan: jó látni, hogy ott van.

Ez a templom minden egyéb részletében is a tökéllyel határos. Valamennyi nézete, minden tere jól sikerült, nagystílű, meglepő, de nem öncélú. A teljes életmű lenyűgöző csúcsteljesítménye, ha úgy tetszik, Isten nagyobb dicsőségére.

Jutalomjátéknak indult,

de utolsó opusszá szomorodott az atlantai központi könyvtár terve. Igazi Breuer Marcell-i ház ez, a kubusokat határoló síkokat megtörő újabb kubusok virtuóz játékával. Belső terei is lélegzetelállítóak, ám kissé túlteng bennük az imádott beton: a könyvtár bármennyire is „a tudás temploma", úgy érezzük, mintha ide mégsem a zsaluzat nyers lenyomata illene. Könyvekhez nem betonfelületeket, még csak nem is téglafalat, hanem fát, bőrt és textilanyagokat társítanánk. Mégis, ez a ház a középületek közül talán a legszebb; tekinthetjük akár a Bauhaus építészeti emlékművének is. Vagy éppen egy derűs, kiegyensúlyozott, nagy alkotó tisztelgő búcsújának és utolsó üzenetének: a harmónia kimunkálható, a siker megérdemelhető, az élet pedig értelemmel is élhető a Földön.

Pákozdi Imre

Vélemények (4)
surly
2013.06.14.
12:48

http://breuer.syr.edu

a levelezései a legizgalmasabb,akinek van kedve bogarászni...

Pákozdi Imre
2013.06.15.
06:57

@surly: Major Máté bátor és etikus ember lehetett. Kérem, olvassák el 1949-ben, a Rákosi-féle fasiszta kommunizmus* idején írt cikkét: http://breuer.syr.edu/xtf/view?docId=mets/13702.mets.xml;query=;brand=default Köszönet az archívum linkjéért!

* József Attila közismert, jóslat-értékű jelzős szerkezete

FenyvesiHK
2013.05.23.
10:32

Szép és ihletett írás ez Breuerről, azt is példázza, hogy a személyes élmények mennyire fontosak egy életmű megismerésében. Köszönjük Imre.

 A mindenkor poroszos művészeti bürokráciának Magyarországon hagyományosan nem volt „szeme” avagy „füle” a világot előrevivő újhoz és a máshoz. Az akadémizmus biztos bástyái mögül mindig üldözendőnek tartották az avantgard törekvéseket, gondoljunk csak Csontváryra vagy Bartókra, de hosszan lehetne sorolni a saját korukból kiátkozottakat.

Breuerrel az történt meg, ami sok más magyar tehetséggel nem, ő kiszabadította a szellemet a magyar elszigeteltség palackjából. Hogy miért történt mindez, arra valóban többféle válasz kínálkozik. A máig hatóan kiemelkedő életművű magyar építészek közül Breuer kortársaiként sem Fischer József, sem Molnár Farkas nem volt “szabályos” építész. Ők mégis itt alkothattak az ország szerencséjére, a nagyvilág számára viszont szinte ismeretlenül. 

Ugyanakkor érdekes adalékként bár Ybl Miklósnak volt szabályos (és rangos) diplomája a bécsi Polytechnikum-ból, a korabeli hazai céhes rendszer csak 20 év(!) múlva vette föl építőmesteri soraiba, addig a céhes építőmester Pollack Ágoston neve alatt „svarcban” tervezett, holott ekkorra már elismerten az ország egyik vezető építésze volt. Ennek a merev szemléletnek a csápjai napjainkig kinyúlnak. Aki esetleg nem hiszi, hogy az építészet alkotó szakma, ebből bizony jól érzékelheti a hivatalos elismertség-el-nem-ismertség ősi receptjének jelen érvényesüléseinél.

 Aki akart, elmehetett 2003-ban az N&n galériában megrendezett kiállításra, ahol megnézhette Lucien Hervé ( szül.Elkán László már megint ezek az elment magyarok !) fantasztikus képein Breuer UNESCO palotájának építését.

Ott hangzott el a következő:

“Amikor Breuert 1968-ban az American Institute of Architects aranyéremmel tüntette ki, és korunk 13 legnagyobb építésze közé sorolta, a Budapesti Mûszaki Egyetem sietve díszdoktorrá fogadta. Azután minden maradt a régiben. Van még tennivaló….” Történt ez egy olyan építész esetében akinek munkásságát egy, a Bauhaustól az  IBM- ig, a komputer megjelenéséig terjedő életmű fedi le.

Végül főhajtásként idézzük még meg I.M. Pei a kínai-amerikai építész barát “Lajkó”-ról - ahogy a hozzá közelállók hívták Breuer Marcell (Lajost) -  a ma is nagyon megszívelendő emlékezését a Harvardon, munkatársként együtt töltött időkből:

“Azt is szerette mondani, hogy „Mialatt a modern kommunikáció segít megszüntetni az egymástól való elszigetelõdést, a regionális különbségek megmaradnak. Éghajlat, anyagi források, társadalmi struktúrák, kulturális tradíciók, hogy csak néhányat említsünk a különbségekbõl.” Ebben az értelemben felszabadított minket az úgynevezett Nemzetközi Stílus kényszerzubbonyából, és megajándékozott minket a kutatás szabadságával – persze mindig önfegyelemmel. A diákok nagyon szerették.”

Beszédét Breuer definíciójával zárta az építészet mûvészetérõl:

Színek a fülnek; Hangok a szemnek; Ûr, melyet megérintesz könyököddel; Nyelveden a tér íze; A dimenziók illata; A kõ leve”

 Az említett, N&n galériabeli 101 éves megemlékezésen hangzott el.

 

 

 

Pákozdi Imre
2013.05.23.
15:45

@FenyvesiHK: Köszönöm. Az írás nem személyes élmény alapján született, hanem egy 2007-ben, az UFI-ban megjelent cikkem rövidített változata. Az pedig a jó emlékezetű, ugyanabban az évben, a Ludwig Múzeumban rendezett Breuer életműkiállítás kritikája, pontosabban méltatása volt. A személyes élményre mostanáig kellett várnom, amikor is - két hete - Muskegonban jártam, és a Breuer-ösztöndíjasok után én is megnéztem ezt a csodát.

A Mizsei Anett és Hollósi Krisztina kiváló felvételein mutatott állapothoz képest van némi változás - elsősorban a szentélyben. A keskeny lépcső megmászására nem vállalkozik a jelenlegi plébános, ezért a tabernákulumot lehozták a szószék szintjére. Az Úr eredetileg fehér kőasztalát leterítették, ezért annak markáns terpesztésű, remek formája kockává szelidült. Egy hosszú kelmével "domesztikálták" a mögöttes, nyersbeton falat is - egyszóval, próbálják otthonosabbá tenni a templombelsőt. Mindez fájó, mert az építészi gondolat részbeni meg nem értésére utal. Ugyanakkor, ha elolvassuk a Mizsei Anett által írt, 2010-es beszámoló hozzászólásait, némelyikből hasonló meg nem értés sejlik fel. Több az annál - és nagyon megszívlelendő - hogy a plébános úr panaszkodik a zsaluzott betonból készült templom hőmérsékleti viszonyaira. Nyáron rendkívül meleg, télen alig felfűthető - mondja, ezért legfontosabbnak egy nagyteljesítményű légkondícionáló beépítését tartja.  

 

 

Új hozzászólás
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk