/ MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek
Emberek/Interjú

Építészet, művészet, emlékezet: a jugoszláv emlékművek öröksége

1/17

Janez Lenassi – Živa Baraga: A szabadság hegye, 1965, Ilirska Bistrica, Szlovénia. Fotó © Roberto Conte

?>
Janez Lenassi – Živa Baraga: A szabadság hegye, 1965, Ilirska Bistrica, Szlovénia. Fotó © Roberto Conte
?>
Dušan Džamonja: A Forradalom Emlékműve, 1972, Kozara, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Dušan Džamonja: A Forradalom Emlékműve, 1972, Kozara, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Bogdan Bogdanović: A jasenovac-i emlékműegyüttes, 1965, Jasenovac, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
?>
Dušan Džamonja – Vladimir Veličković: A moslavinai forradalmárok emlékműve, 1967, Podgarić, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
?>
Bogdan Bogdanović: Bányászok emlékműve, 1973, Mitrovica, Koszovó. Fotó © Roberto Conte
?>
Ivan Sabolić – Mihajlo Mitrović: A bubanj-i emlékpark, 1963, Niš, Szerbia. Fotó © Roberto Conte
?>
Šumarice Emlékpark, 1963, Kragujevac, Szerbia. Alkotók: Mihajlo Mitrović, Smiljan Klaić, Miodrag Živković, Radivoje Tomić, Ante Gržetić, Nebojša Delja, Jelica Bosnić, Gradimir Bosnić, Nandor Glid, Vojin Bakić, Jovan Soldatović. Fotó © Roberto Conte
?>
Rajko Radović: Sirályszárnyak, 1962, Podgora, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
?>
Miodrag Živković – Đorđe Zloković: A sutjeskai csata emlékműve, 1971, Tjentište, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Miodrag Živković – Đorđe Zloković: A sutjeskai csata emlékműve, 1971, Tjentište, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Zlatko Ugljen – Petar Krstić: Vogošća Emlékmű, 1969, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Vojan Stojić – Gradimir Medaković Kosmaj Emlékmű, 1971, Kosmaj, Szerbia. Fotó © Roberto Conte
?>
Bogdan Bogdanović: Popinai Emlékpark, 1981, Vrnjačka Banja, Szerbia. Fotó © Roberto Conte
?>
Ljubomir Denković: A Bosanska Krajina-i partizánkórház emlékműve, 1979, Grmeč, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
?>
Bogdan Bogdanović: Dudik Emlékpark, 1980, Vukovár, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
?>
Vojin Bakić – Berislav Šerbetić: Petrova Gora Emlékmű, 1981, Petrova Gora,  Horvátország. Fotó © Roberto Conte
1/17

Janez Lenassi – Živa Baraga: A szabadság hegye, 1965, Ilirska Bistrica, Szlovénia. Fotó © Roberto Conte

Építészet, művészet, emlékezet: a jugoszláv emlékművek öröksége
Emberek/Interjú

Építészet, művészet, emlékezet: a jugoszláv emlékművek öröksége

2020.05.08. 07:36

Jugoszlávia második világháborús emlékművei, a szpomenyikek az építészeti innováció, a művészi szabadság és az emlékezetkultúra páratlan ötvözetei. Újrafelfedezésük néhány éve tart, de megóvásuk korántsem megoldott: az elhanyagoltság mellett a kereskedelmi hasznosítás is fenyegeti őket. A ljubljanai DESSA Galéria 33 emlékművet bemutató kiállítás kapcsán kérdéseinkre dr. Boštjan Bugarič kurátor válaszolt.  

Jugoszlávia 1991-es szétesését követően az egyes államok eltérő módokon viszonyultak a közös múlt emlékeihez. A soknemzetiségű ország talán legfontosabb építészeti-művészeti örökségét jelentő, második világháborús emlékművek, az ún. szpomenyikek ennek eredményeként országonként eltérő állapotba kerültek: akad, ahol szépen gondjukat viselik, de bőven találunk olyat is, amely vandálok martalékává vált. Akár a régióra jellegzetes tünetnek is nevezhetnénk, hogy valós értékük a külső szemlélő számára nyilvánvalóbb: a szpomenyikek nemzetközi újrafelfedezése erőteljes vizualitásuknak köszönhetően hamarabb megindult, mint a helyi kutatás.

Janez Lenassi – Živa Baraga: A szabadság hegye, 1965, Ilirska Bistrica, Szlovénia. Fotó © Roberto Conte
1/17
Janez Lenassi – Živa Baraga: A szabadság hegye, 1965, Ilirska Bistrica, Szlovénia. Fotó © Roberto Conte

De az utóbbi évek összefogásainak köszönhetően most már erre is van példa. A ljubljanai DESSA Galéria márciusban nyílt kiállítása „Építészet. Szobrászat. Emlékezet. Jugoszlávia emlékműveinek művészete, 1945-1991" címmel, régiós együttműködés eredményeként hívja fel a figyelmet ezekre az értékekre. A nemzetközi együttműködést a kurátori csapat nagy száma is jelzi: dr. Boštjan Bugarič, Kristina Dešman, Maja Ivanič, Špela Kuhar, Eva Mavsar, Špela Nardoni Kovač és Damjana Zaviršek Hudnik a kiállítás létrejöttét lehetővé tevő szakmai gárda tagjai. 

A csapatból a szlovén születésű, Berlinben élő építész-urbanista és az Architectuul építészeti lap szerkesztője, dr. Boštjan Bugarič e-mailben válaszolt az Építészfórum kérdéseire.


Építészfórum: A New York-i Museum of Modern Art 2018-2019-ben rendezett tárlata, a Toward a Concrete Utopia: Architecture in Yugoslavia, 1948-1980 fordulópontnak tűnik a jugoszláv épített örökség nemzetközi értékelésében. Változtatott ez a kiállítás a hozzáálláson az utódállamokban? Hogyan viszonyulnak a mai szakmabeliek ehhez az örökséghez? 

Dr. Boštjan Bugarič: Amikor szóba kerül Jugoszlávia építészeti öröksége és annak köztéri szobrászata, nem szabad megfeledkeznünk az 1980-as, 39. Velencei Biennále jugoszláv pavilonjának kiállításáról. Itt Bogdan Bogdanović, Dušan Džamonija, Slavko Tihec és Miodrag Živković mutatták be az általuk tervezett emlékműveket, annak a gondolatnak a jegyében, hogy az ország új társadalmának építése összekapcsolódik a szabadsággal. Nem sokkal ezután azonban Jugoszlávia bomlásnak indult. Az ország épített örökségének jelentős része elpusztult az 1990-es évek balkáni háborúiban. Örökségét csaknem egy évtizeddel ezelőtt a Horvát Építészek Szövetsége és a Maribori Művészeti Galéria együttműködésében rendezett, regionális kitekintésű Unfinished Modernisations – Between Utopia and Pragmatism című kiállítás hozta be újra a köztudatba. 

A MoMA tárlata együttműködések létező hálózatára épült tehát. De a jugoszláv modernizmus bemutatása a New York-i MoMÁ-ban valóban lehetőség arra, hogy elérjük a globális közönséget. A kiállítás nyilvánvalóvá tette, mennyire innovatív és erőteljes nyelvezettel élt a modern építészet Jugoszlávia egész területén. Vladimir Kulić, aki a MoMA-kiállítás társkurátoraként dolgozott Martino Stierli mellett, kifejtette nekem, hogy a kiállítás „azt mutatja meg, hogy a korábbi szocialista világban is létezett innovatív, érdekes építészet. Jugoszlávia remek példa arra, hogy bemutassa: ez a történet összetettebb, mint aminek általában látják." A Kulić-csal való beszélgetés közben jöttem rá, hogy a MoMA kiállítás az első, a jugoszláv építészetet bemutató tárlat a tengerentúlon. 

Az Egyesült Államokban az építészet a szupergazdagok játékszere. Kulić szerint „az építészeti eszközökkel való gondolkodás lehetősége, ami egykor sokkal szélesebb társadalmi rétegek között oszlott meg, ma a népesség felső egy százalékának kezében van. Jugoszlávia ennyiben egyfajta emlékeztető arra, hogy az építészet szélesebb körű felelősséggel bír a társadalom alakítása, az emberek érdekében – és nem csak a gazdagokéban." A New York-i kiállításhoz több exjugoszláv állam szakmai csapatai fogtak össze, és komoly előrelépést hoztak a kutatásban: elfelejtett archívumokat mentettek meg, digitalizáltak, a pusztulás széléről hozva vissza anyagokat a köztudatba. 

ÉF: Mivel magyarázható ez az egyedi jelenség: Jugoszlávia építészetileg és szimbolikájukat tekintve is jelentős emlékművei?

BB: 1945 és 1990 között több ezer emlékművet emeltek a Nemzeti Felszabadítási Küzdelemnek (a második világháború helyi harcainak összefoglaló megnevezése – a szerk.). A háború utáni időkben jellemzően spontán módon, a helyiek kérésére, akik ezekkel akartak fejet hajtani saját áldozataik előtt, és ünnepelni a fasizmus és a nácizmus felett aratott győzelmet. Ezek a kezdeti emlékművek jellemzően helyi művészek, kőfaragók munkái. 1947 után az emlékművek állításának feladatát egy külön szerv vállalta fel, a Nemzeti Felszabadítási Küzdelem Harcosainak Szövetsége – ez olyan helyi csoportokból állt össze, amelyek ténylegesen együtt tudtak működni a helybeliekkel. A spontán folyamatok ezzel véget értek, az új emlékműveket innentől szakértőkből, veteránokból és politikai képviselőkből álló bizottságok hagyták jóvá. 

Dušan Džamonja – Vladimir Veličković: A moslavinai forradalmárok emlékműve, 1967, Podgarić, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
5/17
Dušan Džamonja – Vladimir Veličković: A moslavinai forradalmárok emlékműve, 1967, Podgarić, Horvátország. Fotó © Roberto Conte

Ezekben az években az emlékművek többsége valósághű szoborcsoportokat jelentett, amelyekből idővel nagyszabású szocialista realista kompozíciók alakultak ki – ahogy a Szovjetunióban vagy Kelet-Európa többi részén. Jugoszláviában a szocialista realizmust egyfajta antimodernista stílusként értelmezték, amelyet neoklasszicista figurativitás jellemzett, az önfeláldozás, a szocializmus építése és a politikai élet hősei témáival. A Sztálinnal való 1948-as szakítást követően azonban új művészeti formanyelv erősödik meg – az absztrakt modernizmus, ami csakhamar uralkodóvá válik Jugoszlávia területén innovatív probléma-megközelítésével, monumentalitásával, nagyszabású tájépítészeti megoldásaival. Nem a formai valósághűségre épített, hanem allegorikus, metaforikus, szimbolikus módon jelenített meg témákat. A fő különbség a két irányzat között, hogy a szocialista realizmus a partizánt személyében jelenítette meg hősként, míg a szocialista modernizmus mindezt absztrakt motívumok segítségével tette, az egyetemes hősiességet helyezve a klasszikus reprezentáció elé. Ennek természetesen a formákat is meg kellett feleltetni, és ezt a folyamatot kiválóan megfigyelhetjük többek közt Bogdan Bogdanovič, Dušan Džamonija, Miodrag Živković és Vojin Bakić munkásságában.

Miško Šuvaković szerint a jugoszláv szocialista modernizmus Tito kulturális politikájának köszönhetően vált sajátossá, amely az országot a Szovjetunió és az Egyesült Államok között pozicionálta. Ez igényt teremtett egy új típusú művészet kialakítására, ami szellemiségében kortárs, tartalmában viszont szocialista. Šuvaković szerint Picasso, Braque, Henry Moore művészetének direkt hatása fedezhető fel a kor jugoszláv művészetében, természetesen új, szimbolikus jelentéstartalommal párosítva. Egészen egyedülálló helyzetről beszélünk: absztrakt késő modern művészet, hazafias kommunista ideológiai töltettel. 

Ezek az emlékművek természetesen a politikai művészet részei, de ez nem csökkenti művészeti értéküket: egyszerre emlékeztetnek a múlt szörnyűségeire, a fasizmus felett aratott győzelemre, és értelmezhetőek az ország jövőjéről alkotott vízió politikai eszközeiként. 

ÉF: A szpomenyikeket a világ egyedi esztétikai megjelenésüknek köszönhetően leginkább egyfajta földönkívüli kreálmányként, egy eltűnt civilizáció maradványaként ismerte meg. Mennyire igaz ez, valóban kívül állnak a kor és a társadalom kontextusán ezek a művek? 

BB: Nem mondanám, hogy ezek az emlékművek egy másik civilizáció maradványainak tűnnek. Ezt a képzetet a 2012-ben Jan Kempenaers által kiadott Spomenik című fotóalbum terjesztette el. Ez nem kifejezetten tudományos munka, Kempenaerst az esztétika jobban érdekli a kontextusnál. Az emlékműveket a tájban megjelenő kreatúrákként örökíti meg; nevek, címek nélkül, a képeknek csak számokat adva. Ez az esztétikai alapú megközelítés azonban megtagadja a történeti kontextust az emlékművektől – beleértve azt is, amiért például a jasenovac-i vagy sok más a mai napig áll. Az esztétika nem öncélú: minden helyszínhez megtervezett, erős szimbolikával. 

Megjelent egy másik könyv is a témában, a Spomenik Database, egy online adatbázissal; ez mindenképp teljesebb gyűjtést jelent, de még ez is hiányos a kontextus és a helyszínek leírása tekintetében. Ezek a helyek a nácizmus és a fasizmus elleni harc tragikus eseményeinek helyszínei, az áldozatok előtti tisztelgésé, nem pusztán újabb turisztikai látványosságok. 

ÉF: Hogyan kapcsolódik össze a művészi önkifejezés az emlékezetkultúrával, az egyes helyszínekkel? Mely emlékművek érzékeltethetik a legjobban ezt a jellemzőt? 

BB: Bogdan Bogdanović 1966-os jasenovaci emlékműve a második világháború alatti, az usztasák által elkövetett népirtásnak állít emléket. A helyszín a jugoszláv terület legnagyobb koncentrációs tábora volt, amelyet 1941-ben a fasiszta horvát állam hozott létre. Itt több mint nyolcvanezer áldozatot azonosítottak: szerbeket, zsidókat, romákat és másokat – a rendszert ellenző horvátokat is –, a teljes szám meghaladhatja a százezret. Az emlékmű-együttes land art műalkotás a Száva partján, a bejárattól keskeny ösvény emelkedik a korábbi vasútvonal mentén, két kis tó között a hatalmas, 24 méter magas betonvirágig, majd egy szintet leereszkedik az alatta elhelyezkedő csontkamráig, ahol az áldozatok maradványait őrzik. A korábbi barakkok helyét sekély földhányások jelzik. A fűből kiemelkedő, brutalista betonvirág erőteljes kontrasztot alkot a finoman formált tájjal. A táj maga a „terror topográfiája", míg a virág az ebből kinövő remény jelképe. Bogdanović szerint a különbség az építészeti és a szobrászati emlékmű között, hogy az építészeti leírható matematikai képletekkel. Érzékeny szimbolikájának és a meglévő környezethez való viszonyulásának köszönhetően a jasenovaci emlékművet a leginnovatívabb építészeti-szobrászati alkotások közé sorolhatjuk a második világháború utáni Jugoszláviában. 

Bogdan Bogdanović: A jasenovac-i emlékműegyüttes, 1965, Jasenovac, Horvátország. Fotó © Roberto Conte
4/17
Bogdan Bogdanović: A jasenovac-i emlékműegyüttes, 1965, Jasenovac, Horvátország. Fotó © Roberto Conte

Dušan Džamonja Forradalmi emlékműve a Mrakovicán, a bosznai-hercegovinai Kozara-hegység egyik legmagasabb csúcsán áll. 1972-ben fejezték be, a tengelyhatalmak úgynevezett Kozara-offenzívájának állít emléket, amelyben 2500 jugoszláv partizán és 68 500 főként szerb nemzetiségű civil vesztette életét, vagy hurcolták őket usztasa koncentrációs táborba, 1942 június-júliusában. Az absztrakt kompozíció egy rét szélén áll, fenyőfáktól ölelve. Legjellemzőbb eleme a vertikalitás: a kör alaprajzú, központi tornyot betonpengék alkotják, ehhez sugárirányban elhelyezett betonsugarak vezetnek. Džamonja a fény és az árnyék játékaként írta le alkotását, a húsz függőleges hasábon megjelenő kihasasodások (pozitívok) és bemélyedések (negatívok) kompozíciójaként. A negatívok a halál, a pozitívok a győzelem és az élet jelképei. A sugárirányú, horizontális betontömbök az élet elpusztítására törő, de sikertelen ellenség szimbólumai. A betonfelületekbe illesztett, rozsdamentes acélból készült csíkok tovább fokozzák a látványosságot, az emlékmű dinamizmusát. Egy másik érdekes részlet a torony bejárható, kicsit klausztrofób belseje, ahol felfelé tekintve az összefutó betonélekből a nap formája rajzolódik ki. 

Dušan Džamonja: A Forradalom Emlékműve, 1972, Kozara, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte
3/17
Dušan Džamonja: A Forradalom Emlékműve, 1972, Kozara, Bosznia-Hercegovina. Fotó © Roberto Conte

Az 1943-as sutjeskai csata, a második világháború egyik legvéresebb jugoszláviai ütközete csaknem hétezerötszáz partizán életébe került. Miodrag Živković kivételes emlékműve szintén a legismertebbek közé tartozik. Az enyhe lejtőre elhelyezett, 19 méter magas szobor uralkodik a Sutjeska folyó völgye felett. Az emlékmű két partizán hadoszlopot szimbolizál, amelyek áttörik az ellenfél körgyűrűjét; a két hatalmas betonszárny az emlékműhöz vezető úttal párhuzamosan helyezkedik el; szinte súlytalannak tűnnek, mintha lebegnének. Masszív tömeghatásukat a felületalakítás textúrája is enyhíti, amelyből helyenként partizánarcok rajzolódnak ki.

ÉF: Az emlékezéskultúra a jugoszláv társadalomban igen fontos szerepet játszott, és ebből az építészek is kivették a szerepüket. Ez különösen érdekes ma, amikor a régió több országa az ellenkező irányba látszik elmozdulni. Hogyan magyarázható ez az ellentmondás a két korszak közízlése és politikai víziói között? 

BB: Mielőtt Szkopjéra rátérnénk, ezt a kontrasztot ennél élesebb példákkal is alá lehet támasztani: bizonyos emlékműveket például kereskedelmi célokra használtak fel az elmúlt években. A jasenovaci emlékművet, amely több ezer meggyilkolt szerb, zsidó és roma temetője, egy napszemüveg-reklám forgatásának helyszíneként használták – nyilvánvalóan csak a vizuális kontextusra támaszkodva, kitörölve a hely valódi tartalmát, a betonvirág alatt porladó testek létezését. De ismert egy másik hasonló eset is, amikor egy német sörmárka forgatott reklámot a Petrova Gora-i emlékmű területén. Ezt egyébként a közeljövőben egy valóságshow forgatásához is használni tervezik, a közterületet egy magán multicég számára adva bérbe…

Vojin Bakić – Berislav Šerbetić: Petrova Gora Emlékmű, 1981, Petrova Gora,  Horvátország. Fotó © Roberto Conte
17/17
Vojin Bakić – Berislav Šerbetić: Petrova Gora Emlékmű, 1981, Petrova Gora, Horvátország. Fotó © Roberto Conte

Vissza Szkopjéhoz, amely újabb példája az ex-jugoszláv városok neoliberális átalakulásának, amikor a döntéseket a tőke hozza. A Skopje 2014 projekt valójában már 2009-ben elindult. Az előző kormány és a kulturális minisztérium ekkor hozott nyilvánosságra egy rövid videót, bemutatva, miként alakítják Szkopjét új nemzeti fővárossá. Ez a projekt az építészetre a reprezentáció eszközeként tekintett, míg a szocializmus örökségét ki akarta törölni. A lépték hatalmas: a Skopje 2014 a belváros átfogó átépítésével számolt, 28 új épülettel, hat többemeletes parkolóházzal, 34 emlékművel, öt térrel, egy óriáskerékkel, két földalatti garázzsal, négy híddal, 39 egyedi szoboralakkal, egy diadalívvel és két szökőkúttal… Az akkori miniszterelnök, Nikola Gruevski saját nacionalista, elnyomó, túlzó kampányának fizikai manifesztációjaként indította ezt a projektet, ami nemcsak súlyos károkat okozott a város szövetében, de talán kimondható, hogy a legnagyobb katasztrófa, ami Szkopjéban az 1963-as földrengés óta történt. Minden tiltakozás ellenére néhány, a legfontosabbak közé tartozó modern épület homlokzatának is historizáló faszádokkal takarták el… Groteszk! A Skopje 2014 tehát nem pusztán építészeti jelenség; mindenekelőtt politikai és társadalmi jelenség.

ÉF: A kiállítás harminchárom emlékművet mutat be. Mennyi van összesen, és mi alapján válogatták a kiállítás anyagát? 

BB: Nem tudni pontosan, mennyi emlékmű épült, de ha azzal a feltételezéssel élünk, hogy az építésük az 1945-1961 közötti ütemnek megfelelően folytatódott, akkor több mint negyvenezerre rúgna a számuk. A helyzet bonyolultabb, mint amilyennek első pillantásra tűnik: nincsenek általános elvek sem az emlékművek értékelését, sem megóvását illetően – ennélfogva nagyon sérülékeny örökségről beszélünk. 

A DESSA galéria, az ab-Architect´s Bulletin magazin és az Architectuul online építészeti platform 2019 márciusában kezdte meg az előkészületeket mind a kiállítás, mind a katalógus ügyében.  A kurátori csapat a bemutatandó objektumokat az építészeti és művészeti érték alapján, valamint a kivételes emlékezetkulturális jelentőségük nyomán választotta ki. A kiállítás anyaga számos szakértővel és szakemberrel: szerzőkkel, fotográfusokkal, illetve az exjugoszláv terület és azon túli intézményekkel egyeztetve alakult – ez a jövőbeni együttműködésekhez is jó alapot teremt. 

Bogdan Bogdanović: Popinai Emlékpark, 1981, Vrnjačka Banja, Szerbia. Fotó © Roberto Conte
14/17
Bogdan Bogdanović: Popinai Emlékpark, 1981, Vrnjačka Banja, Szerbia. Fotó © Roberto Conte

Ezzel a kiállítással egyszerre szeretnénk bemutatni és értékelni a jugoszláv emlékművek kivételes építészetét, az esztétikai és szerkezeti innováció és a rendkívüli művészeti kifejezésmód ötvözeteként. Az emlékmű persze egyszersmind politikai művészet is. De a bemutatott munkák esetében ez a művészeti értékhez nem ad hozzá, és nem is vesz el belőle. Sokkel őszintébben értékelhetőek az emberiség, az áldozatok emléke előtti tisztelgésként, alkotók egyedi művészi szemlélet közvetítve. 

ÉF: Önnek személyesen milyen üzenetet hordoznak, miért relevánsak ezek az emlékművek? 

BB: Az egykori Jugoszlávia művészetében a Nemzeti Felszabadítási Harc emlékművei mindenképp kiemelkednek. Elképesztő művészi erővel mutatnak rá az emberi élet és a halál méltóságára, egyben az egykorvolt közös állam létezésének, nyilvános terének erőteljes emlékjelei. Azt gondolom, az építészeti és művészeti sajátosságaik időtlenné teszi őket – földrajzi, kulturális határoktól függetlenül képesek hatást kiváltani. Ez részben azért van, mert az egykori rezsim direkt szimbolikája helyett az alkotóik a múltból és a jelenből egyaránt merítettek, a misztikum, az ősi nekropoliszok, a népművészet, a téri poézis elemeit használva. 

Az a tervünk, hogy ezt a kiállítást az összes korábbi jugoszláv államban bemutatjuk. Reméljük, hogy ezzel segíteni tudjuk az emlékművek józan megítélését, felhívjuk a figyelmet a kulturális és emlékezetpolitikai jelentőségükre, és ezáltal elő tudjuk segíteni a megőrzésüket. A legfontosabb az eredeti funkció megőrzése – soha többé nem szabad megtörténnie olyannak, amire ezek a helyek emlékeztetnek.

 

Az Építészet. Szobrászat. Emlékezet. Jugoszlávia emlékműveinek művészete 1945-1991 (Architektura, Skulptura. Spomin. Umetnost spomenikov Jugoslavije 1945-1991) című kiállítás 2020. március 9-én nyitott a ljubjanai DESSA Galériában (Ljubljana, Židovska steza 4). A COVID-19-járvány miatti bezárás miatt az eredetileg tervezett nyitva tartást várhatóan őszig meghosszabbítják. A kiállítás szóróanyaga online is elérhető.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk